A szabadkai zsidóság deportálásának 74. évfordulója alkalmából megemlékezést tartottak a helyi zsinagógában. A felújított műemléképületben alkalmi műsorral és gyászbeszédekkel emlékezett meg a Zsidó Hitközség és Szabadka önkormányzata a valamikor hatezer lelket számláló közösségről, akik a második világháború áldozataiként vesztették életüket. A haláltáborok túlélőinek többsége később Izraelbe távozott – hangzott el a megemlékezésen.
Bogdan Laban polgármester beszédében a holokauszt borzalmairól és áldozatairól emlékezett meg. A két világháború között Szabadka lakosságának 3-4 százalékát tette ki a zsidóság – emlékeztetett Laban. Közülük mintegy 4000 zsidót deportáltak a II. világháború idején. A szabadkai zsidókat 1944. június 16-án szállították a tranzit-táborokba, majd onnan Auschwitzbe és más haláltáborokba kerültek. Annak a néhány száz túlélőnek köszönhetően, akik visszatértek Szabadkára, a városban máig megőriződött a zsidó kultúra és vallás folytonossága. Az 1902-ben épült zsinagóga nem csupán a helyi zsidóság felemelkedésének, de a városban élő különféle nemzetiségek békés együttélésének és egymás megértésének szimbóluma – hangsúlyozta a polgármester, aki reményét fejezte ki, hogy a felújított épület az imádság, a tanulás és közösségi összejövetelek színhelye lesz a jövőben is. A polgármester szavait Isak Asiel szerbiai főrabbi megemlékező beszéde követte, aki az egyéni történeteken és tragédiákon keresztül világította meg a szabadkai zsidóság sorscsapásának eseményeit.
A megemlékezést követően a Szabadkai Zsinagóga udvarában levő holokauszt emlékműnél koszorúztak az egybegyűltek: Magyarország Szabadkai Főkonzulátusának nevében dr. Babity János főkonzul, a Tartományi Képviselőház nevében Pásztor István házelnök helyezte el a kegyelet virágait, Szabadka város koszorúját Bogdan Laban polgármester helyezte el az emlékműnél, a Magyar Nemzeti Tanács részéről Hajnal Jenő elnök koszorúzott. Lerótták kegyeletüket a nemzeti tanácsok képviselői, a város civil szervezetei és a szerbiai zsidó hitközségek delegációi, valamint a szabadkai holokauszttúlélők és az elhunytak leszármazottjai is.
![](https://josu.rs/wp-content/uploads/2024/01/IMG-7194-1024x576.jpg)
![](https://josu.rs/wp-content/uploads/2024/01/IMG-7193-1024x576.jpg)
![](https://josu.rs/wp-content/uploads/2024/01/IMG-7187-1024x576.jpg)
![](https://josu.rs/wp-content/uploads/2024/01/IMG-7184-1024x576.jpg)
![](https://josu.rs/wp-content/uploads/2024/01/IMG-7183-1024x576.jpg)
![](https://josu.rs/wp-content/uploads/2024/01/IMG-7195-1024x576.jpg)
![](https://josu.rs/wp-content/uploads/2024/01/IMG-7200-1024x576.jpg)
![](https://josu.rs/wp-content/uploads/2024/01/IMG-7201-1024x576.jpg)
![](https://josu.rs/wp-content/uploads/2024/01/IMG-7202-1024x576.jpg)
![](https://josu.rs/wp-content/uploads/2024/01/IMG-7204-1024x576.jpg)
![](https://josu.rs/wp-content/uploads/2024/01/IMG-7181-1024x576.jpg)
![](https://josu.rs/wp-content/uploads/2024/01/IMG-7180-1024x576.jpg)
![](https://josu.rs/wp-content/uploads/2024/01/IMG-7179-1024x576.jpg)
![](https://josu.rs/wp-content/uploads/2024/01/IMG-7177-1024x576.jpg)
![](https://josu.rs/wp-content/uploads/2024/01/IMG-7176-1024x576.jpg)
![](https://josu.rs/wp-content/uploads/2024/01/IMG-7175-1024x576.jpg)
![](https://josu.rs/wp-content/uploads/2024/01/IMG-7174-1024x576.jpg)
![](https://josu.rs/wp-content/uploads/2024/01/IMG-7158-1024x576.jpg)
![](https://josu.rs/wp-content/uploads/2024/01/IMG-7155-1024x576.jpg)
![](https://josu.rs/wp-content/uploads/2024/01/IMG-7153-1024x576.jpg)
![](https://josu.rs/wp-content/uploads/2024/01/IMG-7225-1024x576.jpg)
![](https://josu.rs/wp-content/uploads/2024/01/IMG-7216-1024x576.jpg)
![](https://josu.rs/wp-content/uploads/2024/01/IMG-7215-1024x576.jpg)
![](https://josu.rs/wp-content/uploads/2024/01/IMG-7213-1024x576.jpg)
![](https://josu.rs/wp-content/uploads/2024/01/IMG-7211-1024x576.jpg)
![](https://josu.rs/wp-content/uploads/2024/01/IMG-7210-1024x576.jpg)