Serbian flag English flag Hungarian flag
Hívjon minket: +381 24 670 970
15th okt 2018 | by: JO

Az Őszi Zsidó Kulturális Fesztivál zárórendezvénye hétfőn este a Raichle-palotában volt, ahol fotókiállítás nyílt meg.

A Photo Reflections tárlaton 7. és 8. osztályos általános és első, illetve második osztályos középiskolás tanulók képeit állították ki a Szabadkai Zsidó Hitközség, a Zenith Műhely és a Kortárs Galéria szervezésében.

A műhelyfoglalkozásokon Molnár Edvárd, a Pannon RTV munkatársa adott tanácsokat és útmutatásokat a nebulóknak a fotók elkészítéséhez. A fő téma a megújult szabadkai Zsinagóga egy-egy szegmensének megörökítése volt. Ezen kívül a jelentkező fiataloknak egy szelfit és egy szabadon választott témában kellett pályaművet elkészíteni, melyet az érdeklődők legkésőbb október 27-ig tekinthetnek meg.

Kovács Róbert, titkár, Szabadkai Zsidó Hitközség: „Azt hiszem, hogy egy párját ritkító kiállítás kerekedett belőle. Méltóképpen az utolsó akkordja az idei Őszi Zsidó Kulturális Fesztiválnak ez a fotó reflexió kiállítás, hogy a gyerekek az utánpótlás az ő új meglátásukat, az új, illetve a régi-új köntösébe visszaállított Zsinagóga belső hogyan is indította meg az ő szemeiket, lelkeiket, szívüket.”