1941-ben a Tisza menti területeket is elérte a második világháború, de gyökeres és tragikus fordulatra 1944-ben került sor, amikor az addig szövetséges német haderő megszállta az akkori Magyarországot.
A zentai zsidókat 1944. április 26-án gyűjtötték össze az akkori nagy zsinagóga udvarán. Мásnap, április 27-én a vasútállomásra terelték а csoportot, majd végül Auschwitzbe szállították őket. Rájuk emlékeztek a zentai zsidó temetőben.
A megemlékezésen Zenta polgármestere Czegledi Rudolf mellett Szabados Róbert, a Szabadkai Zsidó Hitközség elnöke is felszólalt, aki kiemelte, hogy a zentai zsidók deportálása még ma is fájó esemény, hiszen 80 évvel ezelőtt egy közel 1800 fős zsidó közösségtől fosztották meg Zentát.
Kovács Róbert, a Szabadkai Zsidó Hitközség előimádkozójának imádságát követően Baráth Hajnal Anna és Zsoldos Ervin alkalmi műsorát hallhatták az egybegyűltek. Végül elhelyezték az emlékezés koszorúit.
A tragikus események 80. évfordulója alkalmából a zentai kis zsinagógában Legyen lelkük bekötve az élet kötelékébe címmel nyílt meg Dömötör Mihály nyugalmazott fotóművész kiállítása, amelynek anyagát a hódmezővásárhelyi zsidó temetőben készített képei alkotják.